2001

Régóta beszélgettünk arról, hogy mi lesz a helyi szakmai utánpótlással, hiszen mi is érzékeltük, hogy – elsősorban egzisztenciális okok miatt – a kollégáink rövid idő alatt elindultak a szélrózsa minden irányába. Persze jöttek a fiatalok, de azt láttuk, hogy a legtöbbjük fő motivációja az, hogy mihamarabb egy országos kereskedelmi televízió képernyőjére kerüljön, vagy legalábbis egy éven belül helyi médiasztárrá avanzsáljon. Úgy döntöttünk, hogy a „romlatlanokkal” kezdjük, ezért beindítottuk, és közel három évig működtettük a Sulirádiós programunkat.

shooting_outside06

Megkerestük azokat a debreceni középiskolákat, ahol működött az iskolarádió, és háromfős csapatokat alakítottunk ki belőlük. A hírszerkesztőknek szerkesztési, hírolvasási, a műsorvezetőknek beszédtechnikai és információgyűjtési, a technikusoknak hangrögzítési, vágási és keverési ismereteket adtunk át. A csapatmunkát külön gyakoroltuk, így az idők folyamán az iskolai nagy szünetekben inkább információkat, és nem csak zenéket hallhattak a diákok és a tanerők. A program teljes ideje alatt folyamatosan támogatott minket az ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS IFJÚSÁGI TANÁCS, a debreceni Rádió 1,és egy alkalommal támogatást nyertünk a SOROS ALAPÍTVÁNYTÓL is.

Add a Comment