Hang-Kép Kulturális Egyesület
4025 Debrecen, Mácsai u. 3. fsz/2.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
4025 Debrecen, Mácsai u. 3. fsz/2.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Nem, kell belépni az egyesületbe. Az egyes felhívásokban részleteztük, hogy mik a részvételi feltételek (kor, lakóhely, motiváció). A hírek menüpont alatt figyeld a felhívást és jelentkezz az abban leírtak szerint. Természetesen, ha már több tevékenységben részt vettél, és úgy érzed, hogy készen állsz arra, hogy hosszú távon is segítsd az egyesületet, jelezd, és valamelyik tagunk a következő közgyűlésen tagságra ajánl majd téged, ha ő is úgy látja jónak.
Minden tevékenységünk ingyenes, még a nemzetközi tevékenységek is. Néhány nemzetközi projekt esetében azonban előfordulhat, hogy az utazási költségeket meg kell előlegezned, de ezeket (az adott felhívásban jelzett költségvetési kereten belül) visszatérítjük neked, miután elküldted nekünk az utazással kapcsolatos összes kért igazoló dokumentumot.
A nonprofit szervezetet 2000 márciusában fiatalok alapították. Néhányan közülük, akik akkor még önkéntesek voltak, ma már az egyesület munkatársai. A szervezet székhelye Debrecenben van, de Magyarország egész területén szervezünk programokat és vannak partnereink az EU összes tagállamában és az EU-val szomszédos országokban is, akikkel több közös projekteket bonyolítunk le. Mindig nyitottak vagyunk új partnerségek kialakítására helyi és nemzetközi szinten.
Ha van egy nyitott felhívásunk, azt a weboldalunkon a „hírek” menüpont alatt hirdetjük meg, ahol minden részletet megtalálsz a jelentkezés módjáról és határidejéről. A közösségi médiában közzétett valamennyi felhívás egy linken keresztül szintén a megfelelő hírhez vezet. A közösségi médián keresztül küldött DM-eken keresztül nem fogadunk el pályázatokat, kérjük, kövesd a megosztott linkeket.
Az aktuális felhívásokat általában a weboldal „hírek” rovatában tesszük közzé. Előfordulhatnak olyan időszakok, amikor csak néhány önkéntes tevékenységre van lehetőség. 2006 óta dolgozunk nemzetközi programokkal, és minden év más és más. A jelenlegi tevékenységek és gyakorlatok többsége az elmúlt évek tapasztalataira épül. Itt egy általános leírás arról, hogy általában mit kínálunk minden évben (attól függően, hogy minden tevékenységre kapunk-e uniós pénzügyi támogatást, és mekkora az éves költségvetés, amelyet felhasználhatunk). Jellemzően ezek az ESC (Európai Szolidaritási Testület) általunk kínált önkéntes tevékenységek:
A) Hortobágyi Önkéntes Tevékenységek (Empowered by Nature)
Az Empowered by Nature projekt Hortobágyon 2 helyszínen valósulhat meg:
1) A Madárkórházban, ahol sérült vadon élő madarakat kezelnek és készítenek fel arra, hogy a gyógyulás után visszatérhessenek a természetbe. Néhányan közülük nem gyógyulnak meg, és a kórházban vagy a körülötte lévő parkban maradnak, és élvezik a 24 órás ellátást. Néha más sérült állatok is hoznak oda kezelésere (macska, kutya, bárány, szarvas, hüllő stb.). A helyet működtető nonprofit alapítvány soha nem utasítja el egy sérült állat kezelését, és amikor az szállítható állapotba kerülnek, a dolgozók megpróbálják megtalálni a legjobb elhelyezést számukra. A Madárkórház Alapítvány minden évben több helyi és nemzetközi önkéntessel dolgozik együtt. 2016 óta fogad nemzetközi önkénteseket (EVS/ ESC), 2018 óta pedig 30-46 napos önkéntes csoportokat.
2) A Pusztai Állatpark (állatsimogató) egy másik helyszín mind egyéni önkéntesek (2-12 hónapig segítséget nyújtók), mind csoportok (általában 46 napos turnusok) számára. Itt hagyományos magyar háziállatokat mutat be az helyet üzemeltető non-profit szervezet, a Terepszemle Stúdió Egyesület elsősorban családoknak és gyerekcsoportoknak, hogy közelebb hozzák hozzájuk a természetet. A látogatók megsimogathatják a kecskéket, szamarakat, lovakat és többet tudhatnak meg a gyógynövényekről vagy a magyar hagyományokról. Az itt dolgozó önkéntesek segítenek az állatok nappali ellátásában (etetés, víz- és szénacsere az istállóban), a látogatók fogadásában és körbevezetésében, családi játékok és programok szervezésében, promóciós tevékenységekben, és mivel hatalmas területről van szó, mindig van némi felügyelt karbantartási munka (faelemek festése, széna mozgatás, főnyírás, szemétgyűjtés, új hely kialakítása az állatok számára, kerítésjavítás stb.)
Ezekhez a tevékenységekhez nem szükséges magyarul vagy angolul beszélni (minimális angol nyelvtudás is elég a részvételhez), csak legyen kéznél egy online fordító, hogy tudj beszélni a többi, magyarul nem beszélő önkéntessel.
B) Debrecen Önkéntes Tevékenységek (Community Communication)
Ez egy olyan projekt, amely azoknak szól, akik készek megtanulni a fotózást és a videózást, és hajlandóak a megszerzett tudást a helyi közösségek segítésére fordítani. A helyszín Debrecen, Magyarország 2. legnagyobb városa (200.000 lakos, valamint nagy helyi és nemzetközi diákélet). A tevékenységek közé tartozik: fotózás és vágás oktatása, a város különböző kulturális és ifjúsági programjainak meglátogatása (szervezetünk programjai, partnereink tevékenységei, közösségi és kulturális programok, amelyekhez a helyben élő nemzetközi fiatalok számára érdekes lehet csatlakozni. Célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz az embereket (kortól, fajtól, nemtől, vallástól, kultúrától stb. függetlenül), és hiszünk abban, hogy ezek az önkéntesek ennek a munkának a nagykövetei lehetnek azáltal, hogy vizuális eszközeikkel (fotóalbumok és videók) kulturális hidakat teremtenek. Eddig csak hosszú távú (6-12 hónapos) egyéni önkéntes projekteket folytattunk ennél a tevékenységnél. Mivel az önkénteseknek a közösségi médiában kell posztolniuk és szövegeket (leírásokat, linkeket, feliratokat) vagy szöveges/hangüzeneteket kell hozzáadniuk a videókhoz, ehhez a tevékenységhez közepes szintű angol nyelvtudást várunk el.
C) Művészet a Közösségekért Önkéntes Tevékenységek (ZeroPhobia)
Ez egy kiscsoportos önkéntes tevékenység (10-12 résztvevővel), amelyet rövidebb időre (3-4 hét) terveztünk olyan fiatalok számára, akik készek az idegengyűlölet, a rasszizmus, a társadalmi igazságtalanság ellen a művészet eszközeivel küzdeni (példák: színjátszás/ fórum vagy képszínház; zene - előadások készítése a közönség számára és bevonása; élő könyvtári tevékenységek, étel és kulturális programok a helyiek számára beszélgetésekkel; figyelemfelkeltő vizuális anyagok készítése offline vagy online). Ezt a tevékenységet már teszteltük, de forráshiány miatt nem minden évben zajlik. Figyeld a felhívásokat, várhatóan a nyári időszakokban, 21-28 napos időszakokra hirdetjük meg, ha lesz rá forrásunk. Ez a tevékenység angol nyelvet igényelhet a közösségi tervezési tevékenységekhez, de egy alapfokú angol nyelvtudás elegendő egy jó adag kreativitással. Nem kell művésznek lenni, csak egy jó embernek, aki készen áll arra, hogy a világot jobbá tegye kis lépésekkel a közösségek bevonásával, figyelemfelkeltéssel. A csoportos önkéntes munka helyszínét az adott felhívásban fogjuk megadni (ha az megnyílik).
Az egyéni önkéntesek egyedül jönnek. A projekt kezdési és zárási időpontjáról egyénileg állapodnak meg a koordinátor szervezettel. Ezek általában 6, 10 vagy 12 hónapos projektek , miknek a a hosszában jelentkezőkkel és a fogadó helyszínekkel közösen állapodunk meg figyelembe véve a munka mennyiségét és az erőforrásokat (emberi, pénzügyi és természeti). Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindig egyedül vannak ezek a fiatalok, lehet, hogy egy másik önkéntes is érkezik ugyanabban az időben, vagy lehet, hogy valaki néhány hónappal korábban vagy később csatlakozik. Ha valaki korábban távozik a projektből, az nem érinti a többi önkéntest, mivel mindannyian egyéni önkéntes tevékenységet végeznek. A hosszú távú önkénteseket általában felhívással keressük meg, önéletrajzot és motivációs levelet kérünk, az első kiválasztási kör után pedig egy Zoom találkozót tartunk. Általános szabályként minden évben 2-4 hosszú távú (6-12 hónapos) önkéntest fogadunk a Közösségi Kommunikációs projektben (Debrecen), 2 hosszú távú (6-12 hónapos) önkéntest a Pusztai Állatparkban (Hortobágy) és 4 hosszú távú (6-12 hónapos) önkéntest a Madárkórházban (Hortobágy). Az egyes önkéntes tevékenységekhez az önkénteseknek rendelkezniük kell egy küldő/ támogató (Minőségi Tanúsítvánnyal rendelkező; QL) szervezettel az adott országból. A minőségi tanúsítvánnyal rendelkező szervezetek listája: https://youth.europa.eu/volunteering/organisations_en
A csoportos önkéntes tevékenységek legalább 5 résztvevőt foglalnak magukban, akik egyszerre kezdik és fejezik be a projektet. A csoportok létszáma 5 és 40 fő között változik, általában 12-15 fővel dolgozunk egy-egy csoportban, egyes nyári forgalmas időszakokban ez maximum 22 fő lehet. Ez nem azt jelenti, hogy az önkéntesek mindig mindent együtt csinálnak, de a csapat az elején egy közös eligazító tréningen vesz részt, így minden résztvevőnek legkésőbb a kezdőnapon meg kell érkeznie, és az utolsó napon vagy azt követően mindenki távozik. Mivel a Hortobágyon általában 46 napos önkéntes csapatfoglalkozásaink vannak, amiből 18 a szabadnap és 28 a munkanap (minden munkanap 6 óra), ezért az a legszerencsésebb, ha a csapattagok nem egyszerre használják ki a szabadnapokat. Persze jó, ha a szabadidőket együtt tervezitek az új haverokkal, de ha egyik nap 15 ember van, másnap meg nulla, az nem a legjobb a munka és az elvégzendő dolgok egyensúlya szempontjából. Az orientációs találkozó során az érkezést követően készítünk egy munkarendet, és így megtervezheted a szabadnapjaidat. Az önkéntes csapatok tagjai számára nem kötelező, hogy legyen küldő/támogató szervezete, de a felkészülésben segíthet.
Általános szabály, hogy egy munkahét 30 óra önkéntes munkából áll. Minden héten 2 szabadnapot és havonta 2 szabadnapot kell biztosítani az önkéntesnek. A hosszú távú (2 hónapnál hosszabb) egyéni önkéntesek esetében a résztvevőkre bízzuk, hogy mikor kívánják felhasználni a szabadi napjaikat. Hónapokkal korábban jelezzük, ha nagyobb rendezvényeink vannak, amikor biztosan számítunk a segítségükre, de egyébként mindenki egyénileg dönti el, hogyan használja fel a szabadnapjait. A havi plusz 2 napot lehet csoportosítani és felhasználni egy hosszabb utazásra, ezek összeadódhatnak. A rövid távú csapatok esetében egy 46 napos projekt esetén (pl. az Empowered by Nature önkéntes csoportnál) 28 munkanap (egyenként 6 óra) és 18 szabadnap. Az orientációs képzési nap munkanapnak számít. A szabadidőt tetszés szerint töltheted, maradhatsz a szálláson pihenni vagy fedezd fel a környéket, tervezz helyi programokat, utazásokat egyedül vagy a többi önkéntessel.
Mit lehet csinálni helyben, Hortobágyon:
Ha van egy szabad délutánod és csak úszni szeretnél egy kicsit vagy elmenni egy termál fürdőbe/ strandra, Hortobágytól 2 vonatmegállóra van Balmazújváros (a Penni Market mellett): https://www.kamillafurdo.com/ És ha már elmentél a strandra/ wellness programokra, lehet érdemes összekötnöd egy bevásárlással is. Balmazújvároson a vasútállomás és a buszállomás együtt van, ott van mellette a gyógyfürdő, a Lidl és a Penny Market is.
Ha hosszabb vagy rövidebb kirándulásokat tervezel:
Az Európai Szolidaritási Testület önkéntes programjának részeként a résztvevőket arra ösztönözzük, hogy tervezzenek és valósítsanak meg kisebb tevékenységeket a közösség javára, vagy gyakorolják a fejlesztett készségeiket. Egy projektnek van egy tervezési, egy végrehajtási és egy értékelési szakasza. Ha valaki úgy dönt, hogy részt vesz egy miniprojektben, akkor elvárjuk, hogy mindhárom fázist elvégezze, hiszen nem tudjuk megtervezni és előkészíteni az illető helyett, és ha már megjelent a felhívás a résztvevők számára, akkor nem tudjuk megvalósítani a projektet megálmodó személy helyett. A miniprojekt lehet egy kulturális esemény megszervezése és a helyiek meghívása (tervezés, hirdetés, meghívás, főzés és egyéb kulturális tevékenységek előkészítése, időpont és helyszín, lebonyolítás, az eseményről készült fotók megosztása, tanulságok), vagy egy workshop szervezése valamilyen olyan dologban, amiben valaki jó (főzés, kézművesség, zene, zsonglőrködés, színészet stb.), vagy workshop szervezése gyerekeknek, egy kapu vagy fal lefestése, hogy szebbé tegyük a helyet, szemétgyűjtés és a szemetelés csökkentésére irányuló akciók láthatóvá tétele, virágültetés, hogy szebbé és madár-barátabbá tegyük a kertet. Rengeteg lehetőség van. Támogatunk benneteket az akcióitokban, de nem mi csináljuk meg helyettetek. Az is rendben van, ha az önkéntes tevékenység során nem végzel egy mini projektet. És persze lehet más önkéntesekkel vagy helyiekkel is együtt dolgozni ezeken. A lényeg, ha szeretnél valami extrát hozzátenni a közösséghez, támogatunk ebben, de nem csináljuk meg helyetted. Ez így fair!
Igyekszünk minden egyes felhívásnál pontosítani, de általában ezek a minimális követelmények, és ezeket mindig e-mailben kell elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre:
Ez a hivatalos csatorna, amelyen minden dokumentumot elfogadunk. A legtöbb projektet az EU finanszírozza, és a beszámolóhoz szigorú dokumentációt kell követnünk. Ez a legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja annak, hogy az egy személyhez kapcsolódó összes dokumentumot nyomon kövessük. WhatsAppon keresztül cseveghetünk és megbeszélhetjük a napi ügyeket, de a projekthez kapcsolódó dokumentációhoz érvényes e-mail címre van szükség. Szintén a hivatalos regisztrációs okok miatt minden projekthez szüksége lesz egy e-mail címre.
Ellenőrizd az időjárás-előrejelzést, és hozz magaddal az időjáráshoz igazodó ruházatot. Legyen nálad kalap vagy sapka a napsütés ellen, esőkabát az esős napokra és a munkához megfelelő ruházat (cipő! ami nem zavar, hogy szuper koszos lesz, festéshez vagy kertészkedéshez való ruházat). Flip-flop vagy szandál a szálláson való belső használatra. Bármi, amire a fürdőszobában szükséged van, és törölközőt. Ágyneműt és takarót biztosítunk. Mivel nyáron szuper meleg lehet, legyen nálad napolaj és szúnyogriasztó, vagy érkezés után vásárolhatsz egyet. Alapvető tisztítószereket és WC-papírt biztosítunk kezdőcsomagként, de később ezeket neked kell megvásárolnod a projekt elején kapott pénzből. A csoportok általában közös büdzsét alkotnak ezekre a dolgokra.
Korábban is érkezhetsz Magyarországra, ha esetleg szeretnél néhány napot Budapesten tölteni, mielőtt Debrecenbe vagy Hortobágyra utaznál. Ez nem korlátozott, de ha több mint 2 héttel korábban érkezel, akkor szükségünk van egy indoklásra, hogy miért jöttél sokkal korábban. A projekt befejezése után is, ha hosszabb ideig szeretnél maradni, az rendben van, akár 2 héttel tovább is, de minden ennél hosszabb időt meg kell indokolnod, ha a projekt utazási költségtérítését szeretnéd igénybe venni. Természetesen, ha nem akarod, hogy a program szabályai szerint az utazási költségtérítést megkapd, akkor is maradhatsz, ameddig csak akarsz a jogszabályi határokat betartva. Felhívjuk a figyelmedet, hogy a plusz napokra nem biztosítunk zsebpénzt és étkezési hozzájárulást, és a plusz éjszakákra nem tudunk szállást biztosítani.
A felhívásban szereplő dátumok rögzített időpontok. Az önkéntes csapattagok együtt kezdik és együtt fejezik be a projektet, így a projekt időpontját nem lehet megváltoztatni. A projektidőszakon belül (a 46 napon belül) azonban megválaszthatod, hogy mely napokon dolgozol, és melyek lesznek a szabad napok. Vedd figyelembe, hogy a 46 napos időszakon belül 28 munkanap (egyenként 6 óra munka) és 18 szabadnap van. Tehát a tevékenység 1. napján Hortobágyon kell lenned, mert aznap este és másnap is lesz egy eligazító megbeszélés, és a következő időszakra összeállítjuk a munkanapok és szabadnapok tervét. Természetesen a szabadidődben is utazhatsz, de a hazautazás időpontja a projekt utolsó napján vagy azt követően kell, hogy legyen. Ha korán indul a géped, akkor lehet, hogy az utolsó napon szuper korán indulsz, vagy előző nap indulhatsz Budapestre és elérheted a reggeli járatot/ buszt vagy vonatot. Természetesen a tevékenység során történhet egy vis major, valami olyan, amire nem számítottunk előre, ezt meg tudjuk beszélni és megoldást találni rá.
Ha hosszú távú, azaz 2-12 hónapos projektre jelentkezel, akkor rugalmasabbak tudunk lenni a tevékenység időpontját illetően, mivel az egyéni önkéntes tevékenységek rugalmasabbak.
A szabadságodat, azaz a szabad napokat tetszés szerint felhasználhatod, de a projekted nem lehet rövidebb. Azaz, ha tudod előre, hogy lesz egy vizsgád vagy egy családi esemény, akkor az orientáción már érdemes úgy tervezni a munka/ szabad napokat, hogy arra el tudj menni és aztán visszatérni a projektbe. Amennyiben ezzel megszakítod az önkéntes tevékenységet és nem térsz vissza, az a szerződés egyoldalú megszegése és a szerződésben leírtaknak megfelelően vissza kell fizetned a zsebpénz és étkezési hozzájárulást, amit előre megkaptál. Ha visszatérsz és befejezed a projektet, és az utolsó napon vagy azt követően utazol haza, akkor természetesen nincs visszatérítési kötelességed.
Az utazási költség a lakóhelye/ lakóhelye és az oda-visszaút közötti utazásra vehető igénybe. Abban az esetben, ha egy másik országba szeretnél visszatérni, meg kell indokolnod, hogy miért. Ez is téríthető, de ezt meg kell beszélnünk, és ha szükséges, konzultálunk a finanszírozóval (az Európai Szolidaritási Testület nemzeti irodájával). Ha nyaralni, barátot látogatni vagy egy másik projektre mész tovább, akkor biztosan nem lesz támogatható költség az az utazás.
Nem, ez kettős finanszírozás lenne, mivel az uniós támogatásból étkezést, zsebpénzt és szállást kapsz az időszakra. A projekt előtt és után azonban részt vehetsz más uniós finanszírozású projektben. Előfordulhat azonban, hogy egy másik, uniós támogatással megvalósuló projekt is zajlik a helyszínen, és informálisan vagy segítőként részt veszel néhány tevékenységben, ami teljesen rendben van, hiszen abban nem résztvevő, hanem segítő leszel.
A hortobágyi önkéntes házban különböző méretű szobák vannak. A ház napenergiát használ. Az egyik szoba légkondicionáló nélküli és 2db egyszemélyes ágy van benne. A többi szobában emeletes ágyak vannak: 2 szoba egyenként 4 ággyal és egy nagyobb szoba 6 ággyal. A résztvevők érkezés után a nemek közötti egyensúlyt figyelembe véve osztják el a szobákat. Mivel az önkéntes csoportok általában 12-15 főből állnak, így a legtöbb ágy foglalt lesz, de előfordult már, hogy valaki a párjával volt a kétágyas szobában (ennek kicsi az esélye).
Hortobágyon 3 élelmiszerbolt, egy zöldség- és gyümölcsbolt és több kisebb étkezési lehetőség is található. Mindegyik elfogadja a kártyás fizetést. Helyben csak forintban (HUF) lehet fizetni, eurót Budapestre érkezés után (a reptéri pénzváltó nem túl kedvező, javasoljuk a budapesti pályaudvarok környékén vagy Kőbánya-Kispest állomáson) vagy Debrecenbe érkezés után (ott több pénzváltó van, mindegyiket biztonságosan lehet használni) lehet forintra váltani. A csapatépítő találkozón is meg tudjuk beszélni az összes lehetőséget és a váltóhelyiségek nyitvatartását.
Nagyban függ, hogy mit eszel és mit nem. Debrecenben gyakorlatilag mindent megtalálsz, Hortobágyon 3 élelmiszerbolt van, vannak glutén és laktózmentes, illetve vegán alapanyagok is, amik a napi szükségletet támogatják, de ha nagyobb választékot keresel, érdemes Balmazújvároson és Debrecenben is körbenézned. A hortobágyi zöldséges széles friss gyümölcs és zöldségkínálattal rendelkezik.
A szálláshelyeken nem megengedett a dohányzás. A szabadban, az arra kijelölt helyen tudsz cigarettázni. Magyarországon csak az arra kijelölt Nemzeti Dohánybolokban tudsz dohányterméket venni, nagyobb városokban számtalan ilyen jelzett helyet találsz, Hortobágyon 1 ilyen üzlet van. Mivel csak 18 éven felülieknek árulnak dohánytermékeket, várhatóan kérni fognak valamilyen fényképes igazolványt tőled. Az árak mindenhol egyformák. Sok helyen nem megengedett a dohányzás, a belső tereken kívül tilos a vasútállomásokon, a peronokon, a buszmegállókban, iskolák és boltok bejáratához közel.
Az önkéntes tevékenységek 18 és 30 év közötti fiatalok számára nyitottak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy már 18 éves korod előtt is jelentkezhetsz, de már be kell, hogy töltsd a 18. évet a tevékenység kezdetének első napjáig. A felső korhatár esetében pedig már betölthetted a 30-at is, de fontos, hogy a tevékenység kezdetéig (azaz amikor az önkéntes tevékenység első napja van) még ne töltsd be a 31-dik életévedet, legkésőbb a 31-dik szülinapodat megelőző napon kell kezdődnie a projektnek.
Minden egyes tevékenység, vagy projekt esetében a felhívásban jelezzük, hogy melyik országok fiataljaii jelentkezhetnek. A lakóhely a fontos, azaz, hogy az adott országban éppen legyen valamilyen hivatalos lakóhelye a jelentkezőnek.